Progress Fórum 3.: Andor László: Scholz új fejezetet nyit

Szarka Károly   2018-10-28   Progress Fórum 3.: Andor László: Scholz új fejezetet nyit bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Olaf Scholz német pénzügyminiszter, aki korábban a foglalkoztatási tárcát vezette, illetve Hamburg szociáldemokrata polgármestere volt, hivatalba lépése után néhány hónappal hirdetni kezdte, hogy az Európai Uniónak közös munkanélküli biztosításra van szüksége, aminek kidolgozását francia kollégájával meg is kezdte.

A német politikai elit – a közvélemény nagy többségével együtt – mind ez idáig ellenezte a hasonló, unión belüli transzferekhez vezető megoldásokat, különösképpen az eurózónában. Valójában Scholz most sem transzferről beszél, hanem arról, hogy a visszaeső gazdaságok kedvezményes hiteleket kapnának annak érdekében, hogy a munkanélküliek ellátását javítsák. Egy biztosítási mechanizmusnak többféle modellje is létezhet, a lényeg azonban az, hogy valamit kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy pénzügyi válságok idején az eurózóna a gazdasági és szociális dezintegráció felé vegye az irányt.

Az eurózónán belüli centrum és a periféria közötti divergenciát jól mutatja a 2013-ban bevezetett, s a Juncker vezette Bizottság által a Szociális Jogok Európai Pillére keretében »újrafeltalált« szociális eredménytábla. Persze, az eredménytábla csak megmutatja, de nem orvosolja a problémákat – ahhoz új fiskális eszközök is kellenek majd. Ilyen eszköz az eurózónában bevezetendő munkanélküli biztosítás, amelyről 2012 óta temérdek elemzés készült, és ezek mind egyirányba mutatnak.

Az EU-szint belépése a munkanélküli biztosításba háromszoros stabilizáló hatással járna. Egyrészt stabilizálná a fizetőképes keresletet (és így a gazdaság növekedését) azokban az országokban és régiókban, amelyek – például a fiskális kiigazítás miatt – átmenetileg recesszióba kerülnek. Másrészt segítene stabilizálni a szociális helyzetet az érintett övezetekben, megakadályozva (de legalább fékezve) a szociális divergenciát, amely a szegénységi mutatókkal vagy jövedelmi egyenlőtlenséggel mérhető. Továbbá a gazdasági és a szociális mellett beszélhetünk intézményi stabilizációról is. Ez azt jelenti, hogy az EU fiskális szabályai könnybebben érvényesíthetők, ha azok negatív szociális és reálgazdasági hatásait közös eszközökkel mérsékelni lehet.

Olaf Scholz előrelátó: tudja, hogy válságok a jövőben is lesznek, és akkor a szolidaritás felmutatására szükség lesz. Ennek hiánya a 2010-14-es válság idején jelentősen megtépázta az EU-ba vetett hitet, és számos országban a Brüsszel-ellenes erők térnyeréséhez vezetett. Nem véletlen, hogy az elmúlt években a korábbi olasz pénzügyminiszter, Pier Carlo Padoan volt a zászlóvivője a miniszterek körében a közös munkanélküli biztosítás ügyének. Francia–német egyetértés mellett már érdemi előrelépésre is van kilátás; feltéve, ha az ezzel kapcsolatos belpolitikai vitát Scholz meg tudja nyerni.

A közös európai munkanélküli biztosítás nem új történet. Már a hetvenes években, amikor az első koordinációs kísérlet (az úgynevezett valutakígyó) szétzilálódása után a brüsszeli vezetők végiggondolták a fenntartható monetárius unió kérdését, megfogalmazódott, hogy a munkanélküliség kezelésére is kell egy uniós szintű válasz. A Marjolin-jelentés (1975) egyértelműen jelezte a munkanélküli biztosítás szükségességét, amit megerősített az EU költségvetéséről szóló MacDougall-jelentés (1977) is. A kilencvenes évek elején, a Maastrichti Szerződés időszakában is készültek tanulmányok, amelyek elmagyarázták az automatikus stabilizátorok fontosságát – utalni lehet Jean Pisani-Ferry és Alexander Italianer közös művére. Politikai okokból azonban ez a pillér nem került be az építménybe, ami a legutóbbi válság idején megbosszulta magát.

Ahogy mélyült az Európai Unió válsága 2010–11-ben, sok számítás készült, amely azt bizonyítja, hogy ha lett volna ilyen mechanizmus, akkor az eurózóna sokkal hamarabb fellendült volna, és az egész válság szociális költségei is sokkal kisebbek lettek volna. Az Európai Bizottság több szakértőt is felkért az elemzésre és a megoldások felvázolására, így például Sebastian Dullien-t, akinek könyvét a közös európai munkanélküli ellátásról a Bertelsmann Alapítvány adta ki. Dullien egy olyan alapot képzelt el, amelyben minden európai dolgozó részt vesz, és ha valaki munkanélkülivé válik, akkor először innen kap támogatást, amit a tagország kiegészíthet vagy időben meghosszabbíthat.

2014 és 2016 között a brüsszeli CEPS intézet vezetésével egy konzorcium modellszámításokat készített, és arra az eredményre jutott, hogy a tagállami biztosítási rendszerek viszontbiztosítására lenne szükség. Tehát az EU-szint nem lenne folyamatosan jelen, viszont jelentősebb válságok esetén belépne, mint kiegészítő finanszírozó (a konjunktúra idején felhalmozott alapok felhasználásával). Egy harmadik megközelítés az Európai Parlament két képviselője, a német Jakob von Weizsäcker  és a spanyol Jonás Fernández szakértők bevonásával készített terve, amely kisebb részben tényleges transzferek, nagyobb részben viszont kölcsönök segítségével oldaná meg a növekvő munkanélküliséggel szembesülő tagországok támogatását.

Többféle modell közül lehet tehát választani, de valamelyik irányban el kell indulni. Ez részben a valutaunió fenntarthatóságáról szól, de ugyanennyire a „szociális Európa” hitelességéről is. Ha az utóbbi csak egy jelszó, amit nem támogatnak konkrét eszközök és garanciák, az EU-ba vetett bizalom megint könnyen megrendülhet. Emiatt a közös munkanélküli biztosítás kérdése a közelgő EP-választás egyik fő témájává is válhat.

 

Irodalom:

https://twitter.com/LaszloAndorEU/status/1048637340153991168?s=20

http://www.munkaugyiszemle.hu/valsag-esvagy-atalakulas-avagy-hogyan-tovabb-europai-joleti-allamok-recenzio

https://www.ceps.eu/content/european-unemployment-insurance

https://www.bertelsmann-stiftung.de/en/publications/publication/did/a-european-unemployment-benefit-scheme/

http://www.spiegel.de/international/germany/interview-with-finance-minister-olaf-scholz-a-1211942.html

 

Andor László